Ez a történet egy füzesabonyi család és kutyáik története. Sikertörténet nem csak a megmentett kutyák miatt, hanem jogi szempontból is.

A bonyodalom még 2006 õszén kezdõdött, amikor is az utcámból elköltözõ család ott hagyta a lakatlan háznál egyik kutyáját. Már korábban is voltak problémák a sokgyerekes anyával, mert két kölyökkutyájuk folyamatosan az úton volt, így az is elõfordult, hogy mi vittük õket haza, amikor elkóboroltak. A magára hagyott szerencsétlen állat a kerteket rótta élelemért és a kiskertünkbe befurakodva pihent meg. A kutya ideiglenes elhelyezését nagy tortúra árán megoldottuk és jó pár hónap elteltével sikerült is szeretõ gazdihoz juttatni. A rendõrségi feljelentést állatkínzás miatt megtetettük, a hölgyet pedig megrovásban részesítették.

Még mi sem gondoltuk, hogy a küzdelem még csak most kezdõdik. A hölgyemény és a gyerekek visszaköltöztek az édesanyjukhoz, ahová kimentünk ellenõrizni az ottani kutyák tartási körülményeit. Az anyja kutyája, egy rotweiler keverék szuka kutya már akkor lefialt és az alomból még két kölyökkutyát találtunk ott, a többit szétosztogatták. A kutyák nagyon soványak voltak, a kicsiknek fel volt fújódva a hasuk a féregtõl (mi adtunk nekik féreghajtó tablettát), oltásuk egyiknek sem volt. A kerítés oldalt és az bejárati részen is szakadozott máig is. Az anya elmondása szerint volt olyan kiskutya, akit a kisebbségnek adott és ott fagyott meg. Beleegyeztek az anyakutya és a két kölyök örökbeadásába, mert - elmondásuk szerint - nem tudták õket etetni. Ezután lefényképeztük a kutyákat és rendszeresen vittünk nekik száraz tápot, amit falva ettek. Még kb. 4-5 hónaposak lehettek a kicsik (2007.január végén születtek), amikor – egyik látogatásunk alkalmával – azt mondták, hogy egyébként meg az egyik kölyökkutya bent fekszik a melléképületben, nem akar enni, úgy néz ki, hogy megmérgezték. Valóban nagyon bágyadt volt, így itattunk vele tejet és nyers tojást, végül napról-napra jobban lett. Természetesen eszük ágában sem volt állatorvost hívni, és ha mi akkor nem megyünk el hozzájuk, elnézték volna, hogy a kicsi leépül.

Felhívtuk a figyelmüket arra, hogy ha esetlegesen vemhes lesz megint a felnõtt kutya, akkor azonnal értesítsenek. Közben többször jártunk náluk potenciális örökbefogadókkal, akik érdeklõdtek a kutyák iránt. Egyik ilyen alkalommal közölték velünk , hogy elõzõ este szült meg a felnõtt kutya, azt sem tudja mennyit, ott vannak a melléképületben. Késõbb az anyakutyának sikerült gazdát találni (megjegyzem, hogy ez sem volt egyszerû, mert már nem kölyökkutyáról volt szó, min. 3-4 éves lehetett, pontos szül. dátumot sem tudtak a „gazdák” mondani).

A két kölyke közül idõközben az egyiket odaadták egy gyereknek, akinek sem a címét, sem pedig a nevét nem tudták megmondani, amikor kérdeztem. Maradt ott Picur, a másik kölyök, aki szintén szuka volt. Ismételten elmondtuk nekik, hogy ha esetleg észreveszik a kutyáról, hogy vemhes, akkor telefonáljanak. Akkor csak azt hajtogatták, hogy nem is jár ki. Késõbb elmentünk hozzájuk egy úrral, aki érdeklõdött Picur iránt, és akkor láttuk, hogy a kutya vemhes, már nagy hasa van. Kérdeztem, hogy miért nem szóltak, erre csak az volt a válasz, hogy mert kisebb gondja is nagyobb a kutyánál. Ezek után felhívtam az Egri Állatkórházat és másnapra lebeszéltem Picur ivartalanítását, a költségeket ismételten a Füzesabonyi Állatvédõ Alapítvány állta.

Utólag még hozzátettem, hogy alá fogunk íratni vele egy nyilatkozatot, hogy többet kutyát nem tarthat azon a helyen, mert sem õk, sem pedig a terület nem alkalmas a kutyatartásra. Õ erre azt válaszolta, hogy ez õt nem érdekli, annyi kutyát visz oda, amennyit akar. Azt hiszem ez volt az a pont, amikor végleg betelt a pohár és elhatároztam, hogy mindent megteszek annak érdekében, ezek az emberek soha ne tarthassanak kutyát. Egy jogász és állatvédelmi lobbista segítségével, akit Dr. Akszentievics Györgyinek hívnak, sikerült egy hivatalos bejelentést megírni a város jegyzõjének, aki az állategészségügyi szakhatóság kíséretében helyszíni szemlét tartott. Az eredmény: állattartástól való eltiltás.

1.	2.	3.